1% felajánlás

Kérjük, ha van rá lehetősége támogassa egyesületünk tevékenységét 1%-a felajánlásával!

Adószámunk: 18271144-1-43

Nagyon köszönjük bizalmát és segítségét előre is!

Táj és Ember Népfőiskolai Kulturális és Természetvédő Közhasznú Egyesület

Idén Kászonba megyünk az Etnoökológiai kutatótáborral

III. etnoökológiai kutatótábor

Kászoni-medence (Székelyföld), 2014. július 22-től augusztus 7-ig

 

Az I. és a II. etnoökológiai kutatótábor (Gyimes, 2012. július, Kalotaszeg, 2013. július) után meghirdetjük a III. etnoökológiai kutatótábort, amit Kászonban, Kászonaltíz településen tartunk 2014 júliusában.

A tábor általános célja a táj és ember viszonyának kutatása természettudományi, ill. humántudományi, de elsősorban etnoökológiai megközelítésben (népi természetismeret, hagyományos ökológiai tudás és kapcsolódó témák). A tábor konkrét célja olyan kutatások végzése, amelyekből közvetlenül BSc, MSc, PhD dolgozatok/dolgozatfejezetek, illetve cikkek, tanulmányok készíthetők. Korábbi táborozók korábbi témájukat is „ismételhetik” ezen az új helyszínen. További szakmai részleteket a levél végén lévő mellékletben találtok!

A táborba 2014. július 22-én estig kell megérkezni. 23-án a tájjal és a faluval ismerkedünk, 24-én specifikus terepgyakorlatokat tartunk, 25-étől augusztus 6-ig végezzük a kutatásokat általában kutatópárokban tanárok vezetésével, segítségével. Hazautazás augusztus 7-én délelőtt. A részvételhez a táborban legalább 10 napot kell eltölteni, rövidebb időre nem lehet csatlakozni. A táborrral és jelentkezés módjával kapcsolatban Gellény Krisztát táborvezetőt keressétek, gelleny.kriszta@gmail.com.

V. etnoökológiai szeminárium (2013. december 8–9.) – Paul Nadasdy

Ezúttal is egy különleges embert sikerült meghívnunk. Paul Nadasdy, a magyar Nádasdy család külföldre szakadt, etnobiológiával és (jó értelemben vett) politikai ökológiával foglalkozó sarja, egyetemi professzor jön hozzánk. Arra kértem, hogy arról tartson nekünk előadásokat, hogy az állam hogyan hat intézkedéseivel, akár jó szándékú szabályzásaival a hagyományos táj és ember viszonyra, hogyan torzítja a fenntarthatóbb tájhasználatot eredményező hagyományos tájszemléletet, hagyományos ökológiai tudást. A kérdés nem csak Kanadában időszerű. Az európai és a hazai természetvédelem egyik kulcskérdése, hogy hogyan viszonyulunk a tájban élőkhöz, a gazdálkodókhoz. Tudatában vagyunk-e annak, hogy természetvédelmi kezelési tevékenységünk milyen hatással van a tájban élők gondolkodásmódjára, motivációira, még meglévő hagyományos ökológiai tudására? A kérdést Nyugat-Európában már intenzíven kutatják olyan gazdák között, akik már alig rendelkeznek hagyományos ökológiai tudással. Az utóbbi években hazánkban is indultak ilyen célzatú kutatások, ezeket is segítheti majd a szeminárium. A szeminárium egyrészt elméleti és módszertani kérdéseket fog feszegetni, másrészt zömmel kanadai példákon mutatja be a fenti kérdéskört. A szeminárium nyelve az angol.

Botanikusok, zoológusok, ökológusok, hivatásos és civil természetvédők, néprajzosok, antropológusok, tanárok, ökológiai közgazdászok és más, tájjal és emberrel foglalkozók jelentkezését várjuk!

Jelentkezési

-határidő: 2013. október 20.

-cím: molnar.zsolt@okologia.mta.hu

-mód: név, intézmény, telefon, email, érdeklődési terület (tudományág, téma)

Vácrátóti és Vácrátót közeli szállás keresésében kérek segítséget: igen   nem

Seminar on the Culture and Politics of Ecological Management

Vth ethnoecological seminar in Vácrátót

8-9 December 2013

MTA Centre for Ecological Research, Vácrátót, Hungary

The production of environmental knowledge is an inherently political process, as is its deployment in efforts to protect and/or manage particular environments. These politics are especially evident in cross-cultural contexts, such as those involving indigenous peoples. This seminar focuses on the political dimensions of environmental knowledge production and its use in environmental management and governance. The goal is to give environmental scientists (incl. botanists, zoologists) as well as conservation practitioners a better understanding of the politics that shape the fields in which they work. Although we will consider case studies from around the world, we will pay particular attention to the northern Canadian context, which is the focus of my own research. (Readings marked with an asterisk (*) are highly recommended; others are just recommended for those with particular interest in the topic. Pdf-s will be provided to participants.)

Program PDF

Visnyeszéplakon jártunk, birkát láttunk-vágtunk..

Nyári Táj és Ember Népfőiskolai alkalom Visnyeszéplakon került megrendezésre. Házigazdánk Béres Sándor meghívására érkeztünk meg, hogy megismerkedjünk egy kezdő juhászat örömeivel és nehézségeivel.

Ezúton is köszönjük a visnyeiek vendéglátását!

http://tajesember.hu/?page_id=19&album=1&gallery=23

 

Szegeden is indul egy “Táj és Ember Klub”

Örömmel írjuk, hogy Szegeden is elindul egy Táj és Ember Klub, a Szegedi Táj és Ember Klub!

Az első alkalomra szeptember 26-dikán fog sok kerülni a Millenniumi Kávéházban. A meghívott előadó Molnár Zsolt; előadásának témája: Mit tanulhat a botanikus és a természetvédő a pásztoroktól?

https://www.facebook.com/events/387630934697327/

Ajánlott irodalom: Andrásfalvy Bertalan – A néphagyomány értékei napjaink kultúrájában?

http://www.dura.hu/html/mindentudas/andrasfalvy.htm
(A klubest második felében tartandó műhelybeszélgetésen való részvétel feltétele az ajánlott irodalom elolvasása. A beszélgetés főbb témakörei: Miért érdemes napjainkban a múltat kutatni? Mit üzen a néprajz egy ökológusnak, egy diáknak, egy anyának, egy gazdának?)

Sok szeretettel várunk mindenkit!

További információ Gellény Krisztától kapható:gelleny.kriszta(kukac)gmail.com

Szeptember- Keszthelyi Táj és Ember Klub

Elérkezett a szeptember s így, az idei tanév is. Nincs ez másképp Keszthelyen sem, így Immár harmadik éve kezdi meg tevékenységét a Keszthelyi Táj és Ember klub. A nyári programok kiváló lehetőségeket nyújtottak a szakmai fejlődésre és ismereteink gyarapítására. A Kalotaszegi táborban megfelelő szakmai vezetés mellett mindenki a hozzá legközelebb álló témában, tehetségét kibontakoztatva végezhetett kutatómunkát. Amennyi személyiség, szinte annyiféle téma szerint közelítettük meg a két kalotaszegi falu, Sztána és Zsobok táj – ember – természet – kultúra kapcsolatát.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=410622969037922&set=a.252986578134896.40894.198074756959412&type=1&theater

A kalotaszegi etnoökológiai kutatótábor és a XX. MÉTA – túra kárpátaljai élménybeszámolóira hívunk meg titeket.

Időpont: Szeptember 19. (csütörtök), 1800 óra

Helyszín: Keszthely, Georgikon “A” épület, Xiros

Előadók: A résztvevők

Üdv:

a többi szervező nevében is, Búzás Előd

Köszöntés

Sok szeretettel köszöntünk mindenkit a most induló honlapunkon! A honlap Tevékenység és Böngésznivaló részét folyamatosan töltjük. Bármilyen kérdés, javaslat, vélemény esetén kérjük keressenek meg!

Nagyon köszönjük Molnár Ábelnek, Molnár Ákosnak, Biró Mariannak, Ujházy Noéminek, Molnár Csabának, Babai Dánielnek, Szűcs Gergelynek, Juhász Melindának, Biró Évának, Búzás Elődnek és Béres Sándornak a honlap összeállításában nyújtott segítségét!

Táj és Ember csapata

Lóránt Attila előadása (Táj és Ember Klub, Keszthely)

Téma: Fényképezés a Világ különböző népeinél

Időpont: 2013.02.21. Csütörtök 16:30

Helyszín: Keszthely a PE Georgikon Kar Xiros klub

Molnár Zsolt: Történeti tájökológia, tájtörténet kurzus, Szeged

A kurzus célja bemutatni, hogy a mai tájállapot, az aktuális növényzet
mintázatának és dinamikájának megértéséhez miben és hogyan tudnak
hozzájárulni a történeti adatok.
Az elméleti alapok, módszertani kérdések és konkrét módszerek bemutatása
mellett konkrét alföldi területeket is elemzünk. Külön hangsúlyt
fektetünk a könnyen hozzáférhető történeti térképi források botanikai
használatának finomságaira (I., II., III., V. katonai felmérés),
valamint az oral history alkalmazásának lehetőségeire és korlátaira. A
kurzus után személyes konzultációra is lehetőség lesz pl. szakdolgozati,
doktori dolgozati témák kapcsán.

Helyszín: Szegedi Tudományegyetem, Ökológiai Tanszék

Program:
2013. február 28.
11 órától 18 óráig: a tájtörténeti kutatások elmélete és módszertana
(évszázados és évtizedes változások), ill. a módszer alkalmazása
szíkesek ősiségének kutatásában

2013. március 1.
8-tól 12 óráig: a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl tája és növényzete a
18-19. század fordulóján Kitaibel Pál útinaplója és az I. katonai
felmérés szintetikus elemzése alapján

Doktori kurzus, de bárki beülhet rá.